2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Karaván Művészeti Alapítvány

Karaván Művészeti Alapítvány
Karaván Művészeti AlapítványA Karaván Művészeti Alapítvány bemutatkozása: A Karaván Művészeti Alapítvány 2000-ben alakult Budapesten azzal a céllal, hogy tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen elsősorban tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, akiknek egy fizetős színitanoda költségei túl megterhelőek lennének. Az alapítvány célja, hogy elősegítse e fiatalok esélyeinek javítását és társadalmi mobilizációját. Az eltelt tizenegy év során folyamatosan fejlődtünk: a színészképző stúdió működése mellett létrejött gyermek- és ifjúsági színtársulatunk, majd 2009-ben nemzetiségi és etnikai kisebbségi színház V. kategóriás besorolást kaptunk.
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06

Működésünkben a romák és nem romák közös tevékenysége nagy hangsúlyt kap. Az a fajta gondolkodás és értékrend, amit a Karaván évek óta képvisel, behívott színházunkba olyan művészeket, akik szimpátiával és érdeklődéssel figyelték eddigi munkánkat, és szívesen dolgoznak együtt tehetséges tanítványainkkal. Fontos számunkra, hogy tanítványaink profi színészekkel próbálnak, játszanak együtt. Növendékeink a színtársulat tagjaként nagy nyilvánosság előtt demonstrálják azt, hogy cigány és nem cigány gyerekek, fiatalok találkozása gyümölcsöző, értékhordozó lehet.

A Karaván Művészeti Alapítvány részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18240830-2-43

Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Karaván Művészeti Alapítvány


Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!
bohócdoktor vizit szja 1%
ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!