rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület

  • Share on Tumblr

    Tatai Sárkányhajó és Természetjáró EgyesületA Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület bemutatkozása: Az első sárkányhajó klub Magyarországon Győrben alakult 1997-ben. 1998-ban szintén győri székhellyel létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség. Az első sárkányhajó az országba 1998-ban került, amely éveken keresztül egyedüli hírmondóként a Mosoni-Duna habjait szelte. Az első nagyobb rendezvény a Gazdasági Minisztérium jóvoltából 2002-ben Tatán lett megtartva, amelyen Németországból kölcsönzött 4 hajóval több hazai vállalat vett részt.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    A Magyar Sárkányhajó Bajnokságok sorozatát a Magyar Sárkányhajó Szövetség indította útjára 2003-ban Csepelen. Az eddigi legtöbb résztvevőt megmozgató sárkányhajós esemény 2005 májusában megrendezett II. Győri Sárkányhajó Fesztivál volt, amelyen 49 csapat, közel 1000 versenyzője vett részt.

    2006-tól pedig már minden nyári hónapban, az ország több településén, színvonalas sárkányhajó versenyeken és fesztiválokon vehetnek részt a sportág szerelmesei.

    A Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18616112-1-11

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Közlekedéstudományi Egyesület

    A Közlekedéstudományi Egyesület bemutatkozása: Az 1949-ben alapított Egyesület önkéntes társuláson alapuló tudományos egyesület, mely országos társadalmi szervezetként működik. A közlekedés, a közlekedéstudomány elméleti és gyakorlati fejlődésének elősegítése. A közlekedéstudomány eredményeinek közzététele, népszerűsítése.

  • Budaörsi Zeneművész Egyesület

    Budaörsi Zeneművész EgyesületA Budaörsi Zeneművész Egyesület bemutatkozása: A VIVART Budaörsi Zeneművész Egyesület 2007. májusában alakult meg. Tagjai részben lakóhelyük, részben munkájuk révén kötődnek a városhoz, így céljuk is az, hogy a budaörsi lakosok helyben részesüljenek magas színvonalú zenei élményekben a zeneirodalom remekműveinek bemutatásával. Ennek érdekében az egyesület tagjai elhatározták, hogy a komolyzene-kedvelők körében már jólismert Budaörsi Kamarazenekart kibővítik, alkalmassá téve szimfónikus művek előadására. Így született meg a Budaörsi Sinfonietta, melynek művészeti vezetését Török Géza, Liszt-díjas karmester vállalta.

  • Bóbita Állatsegély Alapítvány

    Bóbita Állatsegély Alapítvány A Bóbita Állatsegély Alapítvány bemutatkozása: Tevékenységünket önkéntesként, főállás mellett végezzük, de mindig igyekszünk telefonon, e-mailben és személyesen is utolérhetőek lenni, lehetőségeink szerint mindenkin segíteni. Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg az egyetlen olyan állatvédő szervezet vagyunk, akik rendelkeznek: gépjárművel, képzett állatvédőrökkel, sokéves állatmenhelyi, állatmentési, kisállatgyógyászati tapasztalattal, és a Rendőrséggel szoros együttműködésben harcolunk az állatkínzás ellen.

  • Szatmár-Beregi Újszülöttekért Alapítvány

    Szatmár-Beregi Újszülöttekért AlapítványA Szatmár-Beregi Újszülöttekért Alapítvány bemutatkozása: Az Alapítvány célkitűzései: - A székhelyén és vonzáskörzetében élő nők felkészítése a szülésre (különös tekintettel a lányanyákra és hátrányos helyzetű nőkre). - Ezen belül egészségügyi, higiéniai, mentálhigiéniai, pszichológiai tanácsadás. - Fiatal anyák támogatása a szülést követően, segítség a csecsemők gondozásához, egészséges táplálásához. - Az újszülöttek felkészítése a majdani, csoportos, közösségi életre. - A célok megvalósításában közreműködő egészségügyi dolgozók szakmai továbbképzésének megszervezése és támogatása.

  • Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány

    A Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Befogad-Lak Állat- és Természetvédő Közhasznú Alapítvány 2008.03.21-én alakult Salgótarjánban. Az Alapítvány elsődleges célja az állatvédelem, az ivartalanítás fontosságának hangsúlyozása, megelőzve ezzel a nem kívánt szaporulatot, melyek nem egy esetben városunk utcáira, közterületeire kerülnek.

  • Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesület

    Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport EgyesületA Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület három fajtamentő csoporttal – magyar vizsla, német dog, tacskó – rendelkezik, illetve egy esélytelen, hátrányos helyzetű keverék és fajtatiszta kutyákon segítő ún. alap tevékenységi csoporttal rendelkezik. Évente összesen kb. 450 kutyának adunk új esélyt. A Futrinka Egyesület nem rendelkezik saját telephellyel, kutyáink egy része egy bérelt kennelsoron kerül elhelyezésre, illetve ideiglenes befogadóknál is vannak védenceink.

  • KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete

    A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesületének bemutatkozása: A KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete 2007 tavaszán alakult, hihetetlen összefogással, lelkesedéssel. Elsősorban azzal a szándékkal jöttünk létre, hogy segítsünk a bajba jutott, utcára, illetve a gyepmesteri telepre került kutyákon, formáljuk és segítsük a felelős állattartást, illetve célunk volt még egy állatotthon felépítése.

  • Berczik Sári Néni Mozdulatművészeti Alapítvány

    Berczik Sári Néni Mozdulatművészeti AlapítványA Berczik Sári Néni Mozdulatművészeti Alapítvány bemutatkozása: Berczik Sára mozdulatművészeti rendszerének ápolása. A rendelkezésre álló szakmai anyag feldolgozása. A felbukkanó írásos-, mozgásanyagbeli-, illetve emlékezeti anyag összegyűjtésén keresztül rendszerezett és egységes szerkezetbe foglalt megőrzése. A “Berczik rendszer” továbbadását szolgáló munkásság - beleértve a továbbadás érdekében kifejtett pedagógusi, előadóművészeti és gyűjtő-tevékenységet is - támogatása.

  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezete

    Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei SzervezeteA Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezetének bemutatkozása: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezete 1954-ben alakult meg. Az országos szervezet törekvése az volt, hogy elsősorban összefogja a vak és gyengénlátó embereket, érdekvédelmük, rehabilitációjuk ellátásában maximális segítséget nyújtson. Elsősorban a működési területén élő vak, aliglátó vagy gyengénlátó személyek érdekeinek védelmét és képviseletét, életviteli nehézségeikkel és problémáikkal kapcsolatos ügyek intézését vállalja fel, nevesítve.

bohócdoktor vizit szja 1%