rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít!
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%
  • Kötélugró Klub Szombathely

  • Share on Tumblr

    Kötélugró Klub SzombathelyA Kötélugró Klub bemutatkozása: A kötélugrás gondolata 1988-ban fogalmazódott meg bennem. Szerettem volna esélyt teremteni a sportban azoknak a gyerekeknek, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és unatkoznak. A kötélugrást egy televíziós műsorban láttam meg először, ahol fekete bőrű lányok hajtottak két kötelet óriási sebességgel. Ezután kerestem a szertárban két ugrókötelet, és két kislánnyal megpróbáltuk megvalósítani a látottakat. Mindez a kőszegi nevelőotthonban történt, ahol a gyermekek oktatása sajnos meglehetősen mostoha körülmények között zajlott.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    Az ott élő gyerekeknek fogalmuk sem volt, hogy milyen is érezni az otthon melegét.

    Munkámat a szombathelyi Frim Jakab Általános Iskolában folytattam, ahol a napköziben próbálkoztunk az ugrókötelezéssel. A többségében hátrányos helyzetű gyermekekből álló közösségben nagyon nagy sikert aratott az ugrálás. Népszerűvé vált a gyerekek körében az olcsó és egyszerű sporteszköz. Kezdetben csak egy, aztán több kötéllel is sikerélményhez juthatott mindenki. A tehetségesebbeknek versenyeket rendeztünk, így választódtak ki a legjobbak.
    A történethez tartozik, hogy iskolánk vezetője, Csonka Imre minden segítséget megadott nekünk, a sport tehát jól működhetett iskolai keretek között.

    A Kötélugró Klub Szombathely részére az adó 1% felajánláshoz az adószám: 18885572-1-18

    Adó 1% felajánlása-felhasználása kapcsán további információ: Kötélugró Klub Szombathely


    Ne hagyja elveszni az "adóegyszázalék" forintokat, támogatása életeket menthet!


    Share on Tumblr

ADÓ EGYSZÁZALÉK témában minden - az oldalon! ADÓ 1% linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Az szja 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adója 1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célbajuttatással is sokat segíthetsz! Az 1%-ról való rendelkezéskor az adószám pontos megadása fontos! Adóbevalláskor az szja 1+1 felajánlása fontos.
Adó 1 százalék felajánlás révén segíts Te is!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Kutya-segélyszolgálat Közhasznú Alapítvány

    A Kutya-segélyszolgálat Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Évente több száz esélytelen kutyát mentünk a fővárosi gyepmesteri telepről! Azokat, akikről már szinte mindenki lemondott! Gondozásunkba vesszük őket, mentálisan és fizikailag kondicionáljuk őket, ivartalaníttatjuk őket és megfelelő gondos gazdát keresünk nekik.

  • Veszprémi Shotokan Karate Klub

    Veszprémi Shotokan Karate KlubA Veszprémi Shotokan Karate Klub bemutatkozása: A Veszprémi Shotokan Karate Klub múltja 2008-ig nyúlik vissza, ekkor még a székesfehérvári Alba Shotokan Dojo-hoz tartozva kezdtük meg az edzéseket a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában. 2010 év végén azonban önálló egyesületté nőttük ki magunkat. Egyesületünkben az 6 éves kortól az idősebb korosztályig gyakorolják a Shotokan Karatét, illetve vesznek részt karateversenyeken is. Rendszeresen tartunk bemutatót a Deák Ferenc Általános Iskola rendezvényein, de szívesen mutatjuk meg tudásunkat más eseményeken is.

  • Család Nélkül Alapítvány

    Család Nélkül AlapítványA Család Nélkül Alapítványt 1990-ben alapította az akkori József Attila lánynevelő otthon lelkes nevelőgárdája. 2000-ben az átalakítások következtében a nevelőotthont megszüntették, helyette családi házakat vásároltak Tatabányán, Környén és Vértesszőlősön. Ezekben a lakásotthonokban összesen 48 állami gondozott gyermek él, többségében roma származásúak, és sokan enyhe fokban értelmileg akadályozottak. Az akkori nevelőgárda úgy gondolta meg kell őriznünk az alapítványt, hogy segítségével gyermekeinknek tudjunk valami pluszt nyújtani.

  • Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány

    A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítványt 2003 évben hozták létre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi helyi csoportjának tagjai.

  • Együttható Közösségépítő Egyesület

    Együttható Közösségépítő EgyesületAz Együttható Közösségépítő Egyesület bemutatkozása: Közhasznú egyesületünk 2010 óta végez ifjúságsegítést a 10-30 év közötti korosztály megszólításával. Programjaink oktatást kiegészítő, kompetenciafejlesztő egyéni és csoportfoglalkozások; többek között a biztonságos internet, aktív állampolgárság, integráció területén. Munkánk során keressük az együttműködés lehetőségét a hazai és nemzetközi szervezetekkel egyaránt. A multikulturális szemléletmód esetünkben a kulturális értékegyenlőség képviseletét jelenti.

  • AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány

    Az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány bemutatkozása: A Dél- Alföldön a békéscsabai székhelyű AUT PONT Alapítvány nyújt a legtöbb autista ember részére segítő szolgáltatásokat, 191 családdal (mintegy 600 fő) tart kapcsolatot a régió 60 településéről.

  • Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány

    Az Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk elsősorban a gyöngyösi Autista Segítő Központ támogatását tűzte ki célul. Ez egy komplex intézmény, mely több tagintézményből tevődik össze autizmus spektrum zavarra élő személyek támogatására, ezek a gyöngyösi központban lévő Általános Iskola, a Kiskorú Fogyatékosok Otthona, Fogyatékos személyek gondozóháza és a Karácsondi telephelyen lévő, felnőttek számára épült Lakóotthon.

  • Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete

    Az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének bemutatkozása: Az egyesület az első civil szervezetek között alakult meg a társadalom legszélesebb rétegeiből származó alapító tagokkal - szakmunkás, segédmunkás, mérnök, író, szociológus, közgazdász, jogász, tv. szerkesztő stb. közreműködésével.

  • Magyar Kékkereszt Egyesület

    A Magyar Kékkereszt Egyesület bemutatkozása: A Magyar Kékkereszt Egyesület célja az alkoholizmusban és más szenvedélybetegségekben szenvedő, lelki és testi gyógyulást keresők segítése úgy, hogy a keresztyén hitben Isten szabadító erejét megismerjék.

bohócdoktor vizit szja 1%